Rohadjon ki a szívem, ahogy Puzsér Róbert mondta, ha még egyszer megengedem, hogy virágozzon a kertünkben valamelyik a következő növények közül. Cukiságoknak mutatják magukat, de ha kicsit is lanyhul az óvatosságod, hamarosan mindenütt felütik fejüket, megfojtják a kedvenc (és drága) növényeket, és évekbe telik kiirtani őket a kertből. Nem viccelek!

 Már akkor meg kellene hallani a vészcsengő eszeveszett csöngetését, amikor a gyanútlan hobbikertész azt olvassa egy növényről, hogy „igénytelen”. Fordítsuk csak le: ez azt jelenti, hogy elvan minden talajban, bírja a szárazságot is. Elvegetálgat a kertben szerényen, csendesen meghúzódik a többi virág között, persze azért ide-oda pottyant pár utódot.

 Ám ha a körülmények javulnak, mert például rendesen öntözi az ember a közelben álló rózsákat, az igénytelen növény robbanásszerűen szaporodni kezd. Sok verejtékbe és derékfájásba kerül gyökerestül kipucolni a földből, és még több pénzbe, hogy zöldhulladék-gyűjtő zsákban kitegyem a kukásoknak. Ezeket a növényeket ugyanis eszem ágában sincs a komposztba engedni, mert akkor évtizedekre megfertőzik a kertet. Az egész olyan, mint egy rossz sci-fi.

Gyomgyilok hadba indul

 Nefelejcs

Miért rohadék? A bájos kis kék virágok elhervadtával az addig bársonyos levelek megkeményednek, smirgliszerűvé válnak, lehorzsolják a bőrt a bokádról. Magjait szétszórja az egész kertben, gyökerei a föld alatt észrevétlenül terjeszkednek, átmennek a betonkerítés alatt is.

Hogyan irtsd ki? Ha csak kapával indulsz ellene, azt éred el, hogy a szétvágott tövekkel szaporítod a növényt. Semmit nem ér, ha megpróbálod kitépni, bár a dörzsi levele és szára miatt már ahhoz is gumikesztyűt vegyél. A gyöngyvirág teljes gyökérzetét ki kell ásni, húzkodni nem szabad, meg a fekete gyökérszálak könnyen szakadnak – és ami bent marad, az továbbra is fejlődni fog. Marad a vasvilla, azzal legalább negyven centi mélyen át kell forgatni a földet, eső után két nappal, mert akkor még porhanyós, de nem száraz (attól megint csak beszakadna a gyökér). A gyökérzetet egyben egy nagy labda földdel kiemeled, aztán lerázod róla egy földet.

Sásliliom

Miért rohadék? A sásliliom szép virágot hoz ugyan, de ennél gyorsabban szaporodik. Talajra és hőmérsékletre igénytelen, jól érzi magát a legsanyarúbb körülmények között is.

Hogyan irts ki? A sáslevelek nyúlnak, tőből leszakadnak, amikor próbálod ritkítani őket, de a tő bent marad. Itt is a villa lesz a legjobb barátod, amivel kiásod a rizómának nevezett répaszerű töveket. Ezekben egyébként vizet tárol, ami lehetővé teszi számára, hogy átvészelje az aszályos napokat. Annyiból szerencsés helyzetben vagy, hogy elég egyszer kiirtani – már ha tényleg sikerül minden rizómát kiszedni a földből.

Körömvirág

Miért rohadék? Ó igen, persze a körömvirág gyógynövény, a visszértől kezdve az aftáig ezer baj ellen hatásos. Ellenben irtózatos tempóban szaporodik, ha júliusban derékban lecsapod a virágokat, októberben még egyszer virágzik, sőt, nálunk még az enyhe januárban is virított, csak a februári fagy ölte meg. Mármint a tavalyi növényt, de addigra a talajt teleszórta maggal. Ezekből most bújnak elő a palánták, iszonyatos mennyiségben. Szeretnék egy ágyásban meghagyni néhányat, kifejezetten a virágzat gyűjtése miatt. De már előre rettegek, mert a körömvirágot nemcsak az ember szereti: valódi csigacsemege, különösen az undorító tigriscsíkos meztelen csigák szeretik. Azokat messziről idevonzza, utána pedig letarolják az egész kertet.

Hogyan irtsd ki? Kézzel, egyenként kell kihúzkodni őket a földből, nem elég letaposni vagy beforgatni (ha-ha!). Utána pedig figyelni kell, és a magba forduló virágfejeket elszáradás, azaz maghullatás előtt levágni. 

Gyermekláncfű (pitypang, kutyatej)

Miért rohadék? Nincs annál édesebb látvány, mint amikor egy óvodás ügyesen letépi a pitypang bolyhos buksiját, és jó nagyot ráfújva szélnek ereszti a repülőszőrös magokat. Érzékenyebb hobbikertészekben ilyenkor megáll az ütő, mert ők pontosan tudják, milyen következményekkel jár mindez: lőttek a gyepnek. A pitypang ugyanis kitartóan terjed, és megfojtja a pázsitot. Úgyhogy ha jövőre is füvet akarsz látni a kertedben, meg kell védened.

Hogyan irtsd ki? Először villával föl kell lazítani a talajt, majd egyenként kihúzkodni a növényt, ami nem könnyű feladat, mert erős karógyökere mélyen benyúlik a földbe. Fiatal levélzete salátának jó, a gyökeret megpárolhatod főzeléknek. Édes bosszú!

Gyöngyvirág

Miért rohadék? Minden része mérgező, kisgyerekes kertben tilos meghagyni: a harangvirágok helyén ugyanis helyes piros bogyókat növeszt, amelyek erősen mérgezőek. Ugyanígy mérgező a növény virága és levele. Átvitt értelemben a gyökérzete is, mert alattomosan kúszik a föld alatt. Vékony, fehéres rizómái beszövik a talajt a föld alatt, és elszívják a tápanyagokat a többi növény elől. Ha mindenáron akarsz gyöngyvirágot, legalább negyven centi mélyen kerítsd el a számára kijelölt területet, mondjuk földbe vert műanyag ágyásszegéllyel, vagy olyan nagy és mély cseréppel, amelyet a pereméig földbe süllyesztesz, de előtte kiütöd az alját, hogy ne pangjon benne a víz.

Hogyan irtsd ki? Villával meglazítod a talajt, utána óvatosan kell kihúzogatni-rázogatni a gyökérzetet. A meghagyott növényekről virágzás után a bogyókat vágd le, és dobd a kukába!  

+1 Alkörmös

Miért rohadék? Amerikából származó invazív növény, éretten feketés bogyóit hajdanán kelmefestésre használták, gyökeréből szappant főztek. Aztán kiderült, hogy a növény minden része erősen mérgező. Ezért kisgyerekes kertben tilos meghagyni! Az alkörmös a bogyókban megbújó rengeteg mag révén, de a gyökérzetével is szaporodik: a főgyökér mellett ugyanis leágazások hajtanak ki.

Hogyan irtsd ki? A testes és mélyre nyúló gyökér kiásása felemészthet egy fél délutánt, úgy készülj, hogy minimum félméteres kráter marad utána a földben. Ekkor tovább kell ásni oldal irányban és lefelé is, hogy az esetleg letört gyökérsarjakat kibányászd a talajból. Kőkemény meló, a villa fogai össze-vissza görbültek, mire sikerült ezt a gyökeret kifordítani a talajból.