Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Itt a tél, van fűtésterved?

Becslésem szerint a fűtésszámla legalább 15 százaléka megtakarítható néhány egyszerű fortéllyal. Ehhez végig kell gondolni a lakás adottságait és a család életrendjét, időbeosztását. Otthonról dolgozom, nagyobb az energiaszámlám, mint azoknak, akik a nap felében, reggeltől estig a munkahelyük erőforrásait (fűtés, világítás, víz) használják ki. A fűtésterv lényege, hogy minden helyiséget csak annyira fűtünk, amennyire használjuk.

Sorházban élünk, azaz csak a ház frontját és hátulját éri a hideg. Nyugatra néz az üvegezett szélfogó előszoba és a nappali egyik fala (értelemszerűen ablakkal), keletre néz a másik szoba, amelynek falán óriási teraszajtó nyílik a kertbe, valamint a konyha, amelynek nem ablaka van, hanem szintén ajtaja. A szélfogót leszámítva újak a nyílászárók, háromrétegű üvegezésűek, de a környező falak még nincsenek szigetelve, és sütnek a hidegtől. (Lakásfelújítás közepén vagyunk.) A ház alatt nincs pince, és bár készült aljzatszigetelés, azért sokkal hidegebb a padló, mint egy emeletes ház lakásában, amit alulról fűt a szomszéd.

„Először magadat szigeteld, aztán a lakást”, ezt egy amerikai ökoújságban olvastam, mélyen egyetértek. Tehát otthonra is réteges öltözködés és meleg lábbeli kell. Ez utóbbi a nehezebb: körbejártam a cipőboltokat, és hervasztó a választék normális kinézetű, de meleg szobacipőkből. A nagyimamusz mellett volt vicces cápa formájú óriáspapucs, amivel az a baj, hogy felül ugyan szivaccsal bélelt, de pont a talpa vékony. Úgyhogy marad az edzőcipő, illetve időseknek tévézéshez nagyon jó az Uggs-utánzat műszőrme csizma (ez jó karácsonyi ajándék is lehet).  Fűtéscsökkentő tippek a rajz alatt. 
 

  1. Mindig minden ajtót becsukunk magunk után. Egész nyáron nyitva voltak, de mostantól szelektíven fűtünk.
  2. A fűtetlen szélfogóban 15 Celsius-fok van, az elég is, ott telelnek a virágok, azok kicsit bepárásítják a levegőt, amitől enyhébbnek érezni. Felszereltem a teljes falat betöltő, kazettás üvegfelület elé belülre egy függönyt. Jövő héten szigetelést kap az üveg a következőképpen: vettem tekercses átlátszó öntapadó fóliát (a szupermarket írószerrészlegén vettem, eredetileg tankönyvborítónak való, 50 centi széles, 5 méter hosszú, kb. 1500 Ft). Ezt a fóliát méretre vágom, és felragasztom az üvegtáblákra – ha vékony is, plusz egy réteg.
  3. A szélfogóból a lakásba vezető előszobában 2-es fokozatra vettem le a radiátort. Teljesen nem lehet, mert innen nyílnak a szobák, ne húzza ki azokból a meleget az előszoba. Itt körülbelül 19 fok van.
  4. Az előszobából nyíló fürdőszobában viszont csakis fürdés idejére tekerem fel a radiátort, máskülönben el van zárva. A fürdőszoba falának túloldalán a szomszéd fürdőszobája van, a határoló falfelület mindkét oldalon plafonig csempézett, tehát nem mondhatja senki, hogy energiavámpír vagyok, aki a szomszéd által melegített falat használja ki, mert ők sem fűtenek ott. Mivel kicsi a helyiség, itt általában 20 fok van fűtés nélkül is, mert a fürdő a lakás közepén helyezkedik el.
  5. A konyha kerttel határos falfelületének nagy részéből a spájz harap ki magának területet, ami azért jó, mert egyfajta falazott légbuborékként megfogja a kinti hideget. A konyhaajtó üvegfelületeire nem öntapadós fólia megy, hanem felszereltem elé egy teljes hosszúságát végigérő bambuszrolót, amit sötétedéskor leeresztek. De lehet függöny is tenni ide. A konyhai radiátor 3-ason van, a hideg falfelületek miatt itt így 19-20 fok van, ami egyébként bőven elég. Ha főzök, úgyis bemelegszik egy perc alatt, egyébként a szobában vagyok. Főzés idején kevesebbet használom a páraelszívót, hadd maradjon bent minél több a melegből.
  6. A teraszajtós szobában a padlóig érő függönyt kibéleltem a következőképpen: a röltexben vettem polár anyagot, 150 centi széles métere 990 Ft volt (15 féle színben kapható). Csak szabni kell, nem foszlik, nem kell szegni. Duplán behajtva (nehéz anyag) kell hozzáfércelni a meglévő sötétítőfüggöny felső szegélyéhez az ablak felőli oldalon, de akár gombostűkkel vagy biztosítótűkkel is rögzíthető. Itt napközben 20-21,5 fok van, ez a kisebb szoba. A szobában a radiátor 5-ös álláson, azaz maximumon van, mivel itt tartózkodunk egész nap. A teraszajtó miatt ez nem igazán lenne gazdaságos, de más okból így kellett megoldani. Ezért (is) lett háromrétegű az üvegezés, és ezért lesznek szigetelve a falak, hogy csökkentsék a hőveszteséget.
  7. Az utcai szoba nagyobb, de a nyugati tájolásnak köszönhetően napsütéses napokon még télen is kellemesen meleg, átlag 20 fokos, a radiátor 5-ön van. Itt ugyanígy kibéleltem a függönyöket, és tervezem, hogy azért a falat is belsőleg szigetelem. A tapéta lenne a legjobban melegítő megoldás, de még gondolkodom.
  8. Minden radiátor mögé felragasztottam hőtükör fóliát (kétoldalú szőnyegragasztó csík tartósan rögzíti a festett falon és csempén is). Érdemes nagyobbra hagyni a hőtükröt, mint a radiátor, úgy jobban megfogja a hátrafelé sugárzó meleget.
  9. Éjszakára a termosztátot leveszem 18,5 fokra, az nekünk pont elég a nyugodt alváshoz.
  10. Érdemes olyan helyekre is letenni legalább egy kis rongyszőnyeget, ahová nyáron nem szoktunk: előszobába futónak, konyhába a munkapult elé, konyhaasztal alá, tévénézős fotelok alá, íróasztal alá.

Mindent egybevetve körülbelül 15 ezer forintot költöttem téli kiegészítőkre.

A felújítás során sokat vacilláltam, hogy a hátsó szobát összenyittassam-e a konyhával, de aztán elvetettem az ötletet. Most örülök, hogy nincs amerikai konyhánk, mert azt sokkal nagyobb költség lenne befűteni. Akkor biztos, hogy télre valamilyen elválasztó megoldást, mobil falat találnék ki. Például plafonsínen futó vastag lapfüggönyt, vagy az asztalossal csináltatnék harmonikaszerűen nyitható paravánt, a fakeretekbe nem üveget, hanem nikecell vagy gipszkarton lapokat befogatva.
Aki amiatt aggódik, hogy a csukott ajtó miatt nem hallja, mit csinál a gyerek a szobában, vegye elő a babakorban használt bébiőr adóvevőt.

0 Tovább

A bevásárlókocsi fertőzőbb, mint a vécéülőke

100 négyzetcentiméter felületen egy bevásárlókocsiban 860 ezer baktérium van, egy vécéülőkén 1180. Nem kell nagyon aggódni, hazaérve egyszerű módon fertőtlenítheted a megvásárolt élelmiszereket egy kis ecettel. Közeleg a náthaszezon, ezzel az immunrendszered terhelését is enyhíted.

Valóságos bacikoktél ücsörög a bevásárlókocsik markolatán és aljában. Fogalmad sincs arról, hogy az, aki előtted használta a kocsit, esetleg beledobált egy zsák virágföldet, hálós krumplit, vagy a gyereke ugrált benne (ami persze elvileg tilos). Utána jössz te, és beleteszed a kenyeret és a felvágottat.
Egy ismerősöm mesélte, hogy kereskedelmi tanulóként külön oktatták őket arra, miként kell a polcokon úgy elrendezni az árut, hogy mögötte közlekedőfolyosót hagyjanak a négylábú meósoknak. Ismerősöm aztán más pályát választott, nem dolgozik a kereskedelemben. De az egerek nem gondolkodnak pályamódosításon, számukra egy szupermarket maga a Kánaán.
Naponta látok példát más fertőzésveszélyre: például amikor az áruház saját dolgozója cipőstül fellép a joghurtos polc aljára, hogy kihúzza az egyik fenti tálcát. Komolyan mondom, sajnálom, hogy nem fényképeztem le. De ilyen az is, amikor valaki egy cserepes virágot tett a sajthűtőre.
Szóval, amíg az áruházak nem alkalmaznak főállású macskákat, és a pénztár után nem alakítanak ki automata kocsimosó állomást, addig magunknak kell cselekednünk. Riasztó adatok és ajánlott ellenszer a kép alatt.

PureCartSystems kocsimosó

Ez a PureCartSystems kocsimosójának terve (tőlük van az idézett baciszámítás is).

A brit kiskereskedelem The Grocer nevű, idén 150. évfordulóját ünneplő hetilapjának augusztusban közölt cikke szerint a vizsgált 120 bevásárlókocsin a következő baktériumok voltak: 120-on Staphylococcus aureus (orrváladékból, székletből), 68-on Campylobacter (állati ürülékből), 36-on kólibacilus (Escherichia coli), 10-en Listeria, 54-en konkrétan széklet- és vizeletmaradvány, 53-on gombás szennyeződés, amelynek eredete madárürülék lehet.

És ezt akarod bepakolni az otthoni hűtőbe?!

Jó, persze, számos baktérium elpusztul a hideg hatására, de az például pont a különösen veszélyes Listeriának nem árt. A The Grocer cikke annak kapcsán született, hogy a VanCom piacra dobott egy átlátszó öntapadós ezüst-ionos filmet, amellyel a bevásárolókocsi markolatát lehet bevonni, hogy közömbösítse a baktériumokat.  Szerintem ez félmegoldás, és fényévekre vagyunk attól, hogy idehaza lássuk.

Ehelyett ajánlom a következő módszert, amihez csak 10 százalékos ételecetre (a legolcsóbból 1 liter 95 forint) van szükség. Ezt töltheted hígítás nélkül szórófejes flakonba, vagy egy nagy műanyagtálban készíthetsz 5:1 arányban vízzel hígítva fertőtlenítő öblítőt (5 rész víz, 1 rész ecet). Ha szemlátomást nagyon földes a cucc, inkább 1:1 arányú fürdőt alkalmazz.

Ecetes antibakteriális lemosás

Hazaérve minden olyan élelmiszert, amelynek vízálló csomagolása van (fóliás felvágott, sajt, dobozos margarin, ketchup, joghurt, zacskós kenyér) bespriccelek ecettel, és egy konyharuhával letörlöm (nem papírtörlővel, mert az pazarlás). Így mennek a hűtőbe. Attól a plusz 10 perctől, ameddig a művelet miatt szobahőmérsékleten vannak, még nem fognak megromlani.

De mi legyen a zöldségekkel és gyümölcsökkel? Hacsak nem kimondottan organikus terményt vásároltál, nagy valószínűséggel van rajta valamilyen kosz vagy vegyszermaradvány. Az uborkát, almát, körtét, retket és hasonlókat 10 percre áztasd be az ecetes fürdőbe, öblítsd le vízzel, utána pedig alaposan szárítsd meg, mielőtt betennéd a spájzba. A tárolóedényeiket hetente töröld át tömény ecettel, a hűtővel is érdemes ezt tenni havonta legalább egyszer. Pár perc alatt megvan, ráadásul szagtalanít is. 

8 Tovább

Óraátállítás inzulinos cukorbetegeknek

Akinek megszalad a cukra ilyenkor, talán hasznát veszi ennek a módszernek. Elég hozzá egy butatelefon, de az öreg vekker vagy egy konyhai stopper is megteszi.

Lehet örömködni azon, hogy szombat éjjel egy órával tovább alhatunk, de egy órarend szerint élő inzulinos cukorbetegnek praktikusan ez azt jelenti, hogy egy órát csúszik az inzulin beadása, amitől borulhat a kényes egyensúly. Főleg, mert az óraátállítást az időjárás szeszélye miatt általában erős front kíséri. Az érzékenyeket ez megviselheti, anyámra éjszakai hányásrohamok törtek, közben felment a cukra 14-re, a vérnyomása pedig 150 fölé, ami egy stroke-osnál nagyon veszélyes. A tavaszi óraátállítással nincs gond, de az őszitől rettegtem, ezért egyszer rákérdeztem erre a diabetológián (Szent Imre kórház). Ott kaptam egy logikus tippet, amit azóta is alkalmazunk. Sajnos, olyan rohanás volt a rendelésen, hogy nem tudtam megkérdezni a helyettesítő orvos nevét, de ezúton is köszönöm.

Tipp: Tologasd negyedóránként!

Tehát nem egyszerre állítjuk át egy órával az inzulinbeadási és étkezési időpontokat, hanem négy nap alatt térünk át az új időpontokra, és naponta csak negyedórát módosítunk. Érzékenyebbek csinálhatják két-két napi változtatással, tehát összesen egy hét alatt. Az időpontokat úgy a legegyszerűbb követni, ha átállítjuk ugyan az órákat, de a telefonunkat vagy egy riasztós stoppert arra használunk, hogy a szükséges időpontokban riasszon. Így elkerülhetjük, hogy rutin szerint nézzünk az órára, és a második napon elveszítsük a fonalat, hogy hol is tartunk a tologatásban.

De meghagyhatjuk az egyik órán a nyári időbeállítást, és annak alapján éljük még pár napig az életünket. Vagyis mi nem alszunk tovább, hanem bizony felkelünk „korábban” – igaz, ez negyedórával később van a nyári időszámításhoz képest. Napközben pedig a telefon riaszt a tologatott időpontokban. Nyugi, az életben egyszerűbb, mint leírni.

A mi órarendünk így fog kinézni:

Tevékenység

Régi órarend (szombat)

(Átállítás után ez
lénye-gében)

1. napon vasárnap
+ 15 perc

2. napon
hétfőn
+ 30 perc

3. napon
kedden
+ 45 perc

4. napon
szerdán
átállva

Reggeli inzulin

7:00

(6:00)

6:15

6:30

6:45

7:00

Reggeli

7:30

(6:30)

6:45

7:00

7:15

7:30

Tízórai

10:00

(9:00)

9:15

9:30

9:45

10:00

Déli inzulin

12:30

(11:30)

11:45

12:00

12:15

12:30

Ebéd

12:50

(11:50)

12:05

12:20

12:35

12:50

Uzsonna

15:30

(14:30)

14:45

15:00

15:15

15:30

Esti inzulin

17:30

(16:30)

16:15

17:00

17:15

17:30

Vacsora

17:50

(16:50)

17:05

17:20

17:35

17:50

Utóvacsora

20:10

(19:10)

19:25

19:40

19:55

20:10

1 Tovább

A világ legszuperebb buszmegállói

Minneapolisban a Caribou Coffee új reggeli szendvicseit reklámozta ez az átalakított buszmegálló, amelynek hősugárzója valóban működött (Colle+McVoy reklámügynökség ötlete).



A skóciai Unst sziget buszmegállóját a helyiek minden évben egy közösen kitalált téma szerint berendezik. Van már kanapé, tévé, sőt, egy kis csipsz is az installáció része.


Az amerikai MIT egyetem high tech buszmegállója lényegében egy óriás okostelefon. Tájékoztat a menetrendről és az időjárásról (plusz légszennyezettségi adatok), lehet híreket olvasni, és az érintőképernyős hirdetőtáblán üzeneteket elhelyezni. Persze csatlakoztatható rá a mobiltelefon, és napelem szolgáltatja hozzá az áramot.


A japán Szakito szigeten óriási hal a buszmegálló. Jól hallom, hogy jön a busz?

Hol másutt csinálnának focikapu alakú buszmegállót, mint a brazíliai Sao Paulo-ban?

Dubaiban nem garasoskodnak, természetesen légkondicionált várakozást tesz lehetővé a buszmegálló. Külön van nőknek és férfiaknak, és bankautomatával is felszerelték.

Dennis Oppenheim tervezte a kaliforniai Ventura buszmegállóit. Nem is buszmegállónak, hanem buszotthonnak nevezi. Ezzel arra az átmenetre utal, ami busz és az otthon között zajlik. (Érted, na.)


Ha unja magát várakozás közben, hintázzon egy kicsit! Bruno Taylor tervezte ezt a londoni buszmegállót.

Dinnye alakú buszmegálló a japán Isaja szigetről.

De van szamócás is.


A cornwalli Fowey-ben élő Jane Tinsley megunta, hogy a vandálok összefirkálják a buszmegállót, ezért szépen kifestette, és berendezte marokkói stílusban.


Népi motívummal díszített buszmegálló az észtországi Viljandiban.


Három kiszuperált járműből készült a Chris Fennell által tervezett buszbuszmegálló a georgiai Athensben.


Minimalista térinstalláció a Justo García Rubío építész által tervezett buszmegálló a spanyolországi Casar de Caceresben.
 

Gonosz, gonosz, gonosz. Egy holland fitneszközpont reklámozta magát a buszmegálló ülésébe épített mérleggel.

.


Ha érdekel a párizsi multifunkcionális buszmegálló, akkor elolvashatod az [origo] Környezet rovatában megjelent cikkben!

0 Tovább

Váltsd át fejben a mérföldet kilométerre!

A Londonba indulókat segítik a Fibonacci-számok.

A mérföldet egyszerű kilométerré átváltani, elég megszorozni 1,6-tal. Viszont keserves, pedig aki angolszász területre utazik, annak ezt jó tudnia. Vezetés közben nem lehet előrántani egy zsebszámológépet – de mostantól nem is kell, mert fejben is simán átszámolhatja az ember a sebességkorlátozó táblán feltüntetett számot.

Akit mélyebben érdekel, olvassa el a Wikipédia leírását a Fibonacci-számokról, nekünk most csak annyit kell tudnunk, hogy ez egy olyan számsor, amelynek adott eleme a megelőző két elem összegét teszi ki. 

0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 34, 55, 89, 144, 233 stb.

mert
0 + 1 = 1
1 + 1 = 2
1 + 2 = 3
2 + 3 = 5
3 + 5 = 8
8 + 5 = 13 és így tovább fölfelé.

A számokhoz mindig is antizseni voltam, de csodálom a matematikát (persze kellő távolságból). A mérföld-kilométer átváltásnál az a lényeg, hogy az egymást követő Fibonacci-számok megadják a kérdéses mérföld értékét kilométerben, azaz:
5 mérföld = 8 kilométer (egész pontosan 8,046)
21 mérföld = 34 kilométer (33,796)
55 mérföld = 89 kilométer (88,513)

Ha a megadott sebesség nem Fibonacci-szám, akkor sincs tragédia, csak gondolkodni kell egy kicsit.

Sebességkorlátozás kockáknak

Vegyük példának ezt az amerikai táblát, amelyen egy iskolai zónában a sebességet a 677 köb- helyett négyzetgyökében, azaz 26 mérföldben szabták meg. (Ne részletezzük, hogy első alkalommal ez milyen hatást válthatott ki a döbbent anyukákból). 

A 26-ot bontsuk két Fibonacci-számra: 21 + 5
Határozzuk meg ezeket kilométerben: (a számsor következő tagjai, azaz) 34 + 8
Azaz a 26 mérföld = 34 + 8 kilométer = 42 kilométer.
Számológéppel ugyanez: 41,842 azaz stimmel.

Szuper, mi? Remélem, jól számoltam :DDD

(Az alapötletért köszi a Mother Nature Networknek. A helyesbítésért köszi syzygynek.) 

2 Tovább

Ökoritmus

blogavatar

Szó esik egyszerű, követhető és jópofa zöld ötletekről, városi környezettudatosságról és még számtalan érdekességről a Természet világából.

Címkefelhő

ablakfólia (1),akupresszúra (1),akupunktúra (1),alkörmös (1),allergia (3),alma (1),almaecet (1),aloe vera (1),antibakteriális (1),aranyvessző (1),bambusz (1),banán (1),Bernoulli-hatás (1),bevásárlás (1),biokozmetikum (1),biológiai víztisztítás (1),biotakarítás; cipőpucolás; bolhairtás; bútorápolás; testradír; banánhéj; teafilter; kávézacc; citromhéj (1),borostyán (1),burgonyalé (1),buszmegálló (1),bőrfeszesítés; arcpakolás; méz; joghurt; teljes kiőrlésű liszt; tej; tojássárga; almaecet; antioxidáns; C-vitamin; aszkorbinsav (1),cickafark (1),cickafarktea (1),citromfű (2),csalán (1),cukiság; összpontosítás fejlesztése; lajhárbébi (1),diólevéltea (1),dohányzásról való leszokás (1),ecet (1),ecet; antibakteriális lemosás; Staphylococcus aureus; Campylobacter; Eccherichia coli; Listeria (1),ellenpólus térkép (1),energiatakarékosság (1),eper (1),eper termesztés erkélyen (1),fehér tető (1),Fibonacci (1),folyékony trágya házilag (1),fülgyertya (1),fürdőtó (1),fűszernövények termesztése erkélyen (1),fűtés energiatakarékosság hőszigetelés (1),gabonakávé (1),globális felmelegedés (1),grillsziget (1),gyermekláncfű (1),gyomirtás (1),gyomorfekély (1),gyömbér (1),gyöngyvirág (2),hagyma (1),hangya (1),Helicobacter pylori (1),helikopter (1),higiénia (1),háztartás (1),hőpajzs (1),hűtés (1),hűtés légkondicionálás nélkül (1),időjárás (1),időjós kő (1),illóolaj (2),impulzusvásárlás (1),influenza (1),invazív növények (2),izzócsere (1),jegelés (1),Johns Weather Forecasting Stone (1),kamilla (1),kamillatea (1),kert (1),kerti tó (1),komposzt (3),komposztálás (1),kullancs (1),kutya (1),kánikula (1),káposztalé (1),kártékony kerti rovarok (1),környezettudatosság (1),körömvirág (2),kúszónövény (1),lakáshűtés (1),levéltetű (1),leégés (1),lábfürdő (1),majoranna (1),masszázs (1),megelőzés (1),mennyezeti ventilátor (1),mentol (1),meszes talaj (1),meteorológia (2),mogyoróbokor (1),munkahely (1),máj méregtelenítése (1),málna (1),mérföld kilométer átváltás (1),méz (1),napozás (1),naptej házilag (1),napvitorla (1),narancsbőr (1),NASA (1),natúrjoghurt (1),nefelejcs (1),nikotinfüggőség csökkentése (1),NPK-arány (1),nyombélfekély (1),nyári konyha (1),nyári középhőmérséklet (1),népzene (1),olívaolaj (1),orbáncfű (1),organikus gyep (1),orrdugulás (1),orrmosó (1),pH-érték (1),páfrány (2),párologtatás (1),pázsit (1),rajzfilmfigura rizsből (1),redőny (1),reflux (1),RICE (1),ricinusolaj (1),rizsformázás (1),rooibos (1),rovarriasztó (1),rozmaringolaj (1),rózsa (1),Salt Institute (1),savanyú talaj (1),sebességkorlátozás (1),spaletta (1),stresszoldás (3),szappan (1),szarvas (1),szederfa (1),szódabikarbóna (1),szójaolaj (1),sárgarépa (1),sásliliom (2),(1),takarítás (1),teafaolaj (1),trombitavirág (1),trágyázás (1),tuja (1),tájjellegű zöldségek és gyümölcsök (1),tápoldatozás (1),távmunka (1),térkép (1),túlöntözés (1),UV-sugárzás (1),vazelin (1),ventilátor (1),virágföld (1),vízhólyag (1),zsalugáter (1),zselatin pakolás (1),zsurlófűtea (1),zöld konyha (1),zöld tea (2),ágyások kialakítása (1),állatmentés (1),árnyékolás (1),édeskömény (1),éjszakai térdfájás (1),étel gyereknek (1),ételallergia (1),ételkilométer (1),ételművészet (1),óraátállítás inzulin cukorbeteg (1),öntözés (1),újrahasznosítás (1),úszómedence vegyszer nélkül (1),ültetés esőcsatornába (1),őshonos zöldségek és gyümölcsök (1)