Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Természetes úszómedencék vegyszerezés nélkül


Ha nehezen élted meg a tavalyi nyári forróságot, de nincs kedved vesződni vegyszeres víztisztítással, algamentesítéssel, pH-méréssel, akkor számodra ideális a biológiai úton tisztuló fürdőtó. Ennek esetében a köré ültetett vagy vízben levegő növények, illetve azok homok- és kavicságya szűri meg a vizet, nincs szükség vegyszerekre. A természetes vízszűrő rendszert biológiai filter egészíti ki, így valóban olyan vízminőséget lehet elérni, amely megfelel az EU-szabályoknak.

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

Az első fürdőtavakat az 1980-as években Ausztriában építették, ott Schwimmteich vagy Naturpool a nevük (erre a Google-ben is érdemes rákeresni további információért, illetve angolul Natural Swimming Pool a nevük, NSP). Az elnevezés attól függően is változhat, hogy mennyi az úszó- és a regenerációs zóna aránya, a víztisztítás gépi rásegítése, az úgynevezett tótechnikai felszereltség. 
1998-ban az első fürdőtavas nyilvános strand is megnyílt Németországban, ma már 100 van, míg magánmedencéből körülbelül 20 ezer egész Európában. Kis csobbanómedencék növényzet nélkül, pusztán baktériumos szűrővel is kialakíthatók.

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

A szűrőágy területe általában a medence 50-100 százaléka, tehát a fürdőtó kialakítása átlagosan kétszer akkora alapterületet igényel, mint a vegyszeresé. De fényévekkel szebb annál! Ráadásul, ha van hely, az úszómedencénél kétszer nagyobb szűrőággyal az egyik cég szerint még vízkeringető rendszerre sincs szükség. A kert méretétől függően a regenerációs zóna az úszómedencétől távolabb is létesíthető. A medencék alakja tetszőleges, lehet négyszögletes, kerek vagy vese alakú.

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

A tapasztalatok szerint egy fürdőtó kialakítási költsége nagyjából ugyanannyi, mint a vegyszeresé, hosszú távon talán kedvezőbb a fenntartása, de ez mérettől függ. A víz tisztántartásával foglalkozni kell, beesett leveleket kihalászni, mert bomlásuk fokozhatja az algásodást. A medencét a házhoz közel, a fáktól távol kell kialakítani. 

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

A nyári hőségben akár napi 1  centiméterrel is csökkenhet a víz szintje a párolgás miatt, ezt pótolni kell, hogy a növényzet ne károsodjon. A vízfelület közelsége viszont kellemesen hűti a házat.
Az úszózóna azért nem világoskék, mert a medence oldalfala terméskővel vagy betonnal, az alja esetenként kavicsággyal van burkolva a szűrőhatás érdekében.
A fürdőtavat azonnal lehet használni, amint elkészült, de a természetes víztisztító biológiai egyensúly körülbelül 2-3 év alatt alakul ki.
A vegyszeres úszómedence a vízforgatással általában a víztérfogat háromszorosát igényli a nyári szezonban. A fürdőtónál nincs ilyen veszteség, nem kell leereszteni a vizét, és az áramigénye is kisebb lehet a hagyományos medencénél. 

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

A fürdőtó szűrőágyában megjelennek az apró vízi kétéltűek is. Akit ez zavar, az gondoljon arra, hogy a békák és gőték a legjobb bioindikátorok közé tartoznak, azaz a környezet minőségének jelzői: ha vígan élnek a fürdőtó mellett, akkor az embernek sem kell aggódnia a vízminőség miatt. 
Ahol víz van, ott szúnyogok is lehetnek, de számukat a vízforgató rendszer képes csökkenteni.
A biológiai rendszer működéséhez legalább 30-50 négyzetméteres vízfelülettel kell számolni, tehát akinek kételyei vannak a fenntartáshoz szükséges munkákkal kapcsolatban, kezdje inkább egy kis csobbanóval a fürdőtóépítést.

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

A fürdőtóhoz kapcsolódva fűthető jacuzzi is kialakítható, amelyet egész évben lehet használni. Magát a fürdőtavat is meg lehet úgy építeni, hogy valamilyen eszköz (geotermikus pumpa, földgáz, villany) egész évben melegítse a vizet egy bizonyos mértékig. 
A gyerekek hálásak lesznek a fürdőtóért: nincs több piros szem, viszkető bőr a vízfertőtlenítő szerek miatt. Ők még a békáknak is örülni fognak!

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

Meglévő hagyományos medencét is át lehet alakítani fürdőtóvá:

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

fürdőtó úszómedence vegyszer nélkül kerti tó biológiai víztisztítás

Források:
Mielkesteiche
Naturpool-Schwimmteich
Genus Loci
Houzz
Wikipedia
Selbst
MyGardenSpa
Egligartenbau

0 Tovább

Szabad játszani az étellel!

Sokan vannak azon az állásponton,  hogy szervezetünk általában jobban képes hasznosítani a táplálékban lévő természetes eredetű vitaminokat és ásványi anyagokat, mint a szintetikusakat (=tablettákat, porokat). Mások szerint viszont hatásosabb a multivitamin. Az interneten ezernyi cikk foglalkozik mindkét oldal érveinek felsorolásával. 

A felnőtteket nem túl nehéz meggyőzni a zöldség- és gyümölcsfogyasztás előnyeiről, ám a gyerekek sokszor fintorognak a szüleik által egészségesnek nevezett ételek fölött. Létezik erre megoldás, bár némi tervezést és időt igényel.

Nawaphorn Piewpun thaiföldi bőrgyógyász doktornő hobbiként kezdett ételművészettel foglalkozni. Ma már 80 ezer követője van a Facebookon, és az Instagram-oldalát is számos anyuka keresi fel ötletekért: hogyan formázzuk meg úgy az ételt, hogy a gyerek hajlandó legyen az utolsó falatig elfogyasztani. 

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

Nawaphorn, művésznevén Peaceloving Pax szójaszósszal, kurkumával, fűszerekkel és növényi ételfestékkel színezett rizsgombócokat alakít mókás állatkává vagy filmszereplővé. A vonások kialakításához tengeri hínárt használ (szárított norit Magyarországon is lehet a hipermarketekben kapni), amelyből sniccerrel vágja ki az aprólékos szemecskéket, orrocskákat.

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

Külön figyelmet érdemelnek uzsonnásdobozai: Ázsiában nagy hagyománya van a dobozos házikosztnak, amelyet reggelente az anyuka készít el gyerekeinek, férjének. Az ételdoboz neve a Fülöp-szigeteken baon, Koreában dosirak, Taiwanon biandang, Indiában tiffin, Japánban bento.

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

A bento egyik irányzata a kyaraben, amely a távol-keleti szigetország legnépszerűbb rajzfilmfiguráit idézi meg étel formában. Japánban még versenyeket is rendeznek, hogy ki tud esztétikusabb bento dobozt összeállítani.

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

Míg a világ más részein fogyasztott hosszú szemű rizsben a keményítő amilóz és amilopektin összetevőkből áll, az Ázsiában kedvelt rövid szemű rizsben lévő keményítő zömmel amilopektin. Ettől lesz olyan ragadós a rizs, hogy akár gombócokká is összeáll – ideális a rizsszobrászathoz.
Meg lehet próbálni utánozni olasz rizottórizsből vagy valami olcsó rizsből kukoricakeményítő hozzáadásával (annak nagy az amilopektin tartalma).

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

rizsformázás ételművészet rajzfilmfigura rizsből étel gyereknek

További képek elérhetők Peaceloving Pax Facebook- és Instagram-oldalán.

0 Tovább

A cigiről való leszokáshoz a májad is kell!

Egyes statisztikák szerint az újévi fogadalmak lendülete március közepéig tart ki. Amennyiben azt fogadtad meg, hogy leszoksz a dohányzásról, mostanra lehet, hogy néha rágyújtottál már. 

Pláne, hogy itt a jó idő, ki lehet ülni teraszokra – a nyirkos téli hidegben rossz az utcán fagyoskodva cigizni, és még a füstöt is kellemetlenebbnek érzi olyankor a dohányos, mint tavasszal vagy nyáron.

De a teljes leszokásért sokkal keményebben meg kell küzdeni, mint az ember előtte feltételezi: a függőséget okozó szerek közül az első helyezett heroin majd a kokain után a nikotin a legerősebb.

A probléma a nikotin alattomos természetében van: egyetlen cigaretta elszívásával ugyan csak 1-2 milligramm nikotin jut a szervezetedbe, de a véráramban akár három napig bennmarad. A nikotin a vizeletből a dohányzás után 3-4 napig, a nyálból 2-4 napig kimutatható. A nikotin bomlásterméke, a kotinin a hajból akár még a cigaretta elszívása után 7-10 nappal is kimutatható.

A nikotin lebontását a máj végzi, tehát ha megfelelő diétával tehermentesíted a működését, akkor gyorsabban dolgozza fel a nikotint, az hamarabb ürül ki a szervezetedből, és kevésbé fogod kívánni a következő szál cigit. Ha pedig mégsem bírtad ki, és rágyújtottál, az alábbi módszerrel könnyebben megelőzheted a visszaesést.

Az, hogy a máj milyen gyorsan képes lebontani a nikotint, persze függ az étrendtől, életkortól, nemtől, a szedett gyógyszerektől, illetve vesebetegségtől vagy terhességtől. Minél idősebb valaki, annál lassabb a nikotin lebontása. A mentolos cigaretta mentolja is lassítja a lebontást,  akárcsak a grapefruitlé (utóbbi egyik hatóanyaga a májban enzimbénító hatású).

Az alábbi módszer azoknak szól, akik nem alkalmaznak nikotinpótlást, tapaszt, rágót vagy e-cigit. A lényeg ugyanis az, hogy a szervezetet megtisztítsuk a nikotintól, a függőséget okozó hatóanyagtól.

dohányzásról való leszokás máj méregtelenítése nikotinfüggőség csökkentése zöld tea citromfű stresszoldás

Képforrás

"Ideális esetben a leszokást teljes életmódváltással kell kombinálni", mondta kérdésemre Sasvári-Szekeres Anita dietetikus. Ám a teljes életmódváltás sokaknak nem is fizikailag, inkább lelkileg megterhelő, túl sok tényező borulna egyszerre az életükben. És mivel a nyugtatónak érzett nikotint kiiktatták, úgy érezhetik, hogy ennyi változással nem tudnak megbirkózni rágyújtás nélkül.

Akkor kezdjék a leszokást a táplálkozásuk átalakításával, legfőbb méregtelenítő szervük, a májuk rendbetételével! 

Még egy fontos infó: a nikotinmegvonás következtében ideiglenesen alacsonyabbá válik a vércukorszint. Emiatt a leszokóban lévő ember farkaséhséget érez, különösen az édességek iránt. Sajnos, míg a nikotin pillanatok alatt képes az agyban pozitív érzelmeket kiváltani, addig az étkezés után ehhez legalább 20 perc kell: ennyi idő alatt pedig óriási mennyiségű édességet lehet befalni. Ha rádtör a rágcsálhatnék, egyél meg egy almát, körtét vagy narancsot: a megtisztításukkal lekötöd a kezedet, a rágás és az édes ízük enyhíti a rágyújtás iránti vágyat.
Jó hír: egészséges emberekben leszokás után a vércukorszint 3-4 nap alatt normalizálódik.

Megfelelő étrenddel segítsd a leszokást!

Az absztinencia kezdetén sokrétű biokémiai változáson megy át a szervezet, ami eleinte inkább megnehezíti a leszokást, mintsem segítene, mondja Sasvári-Szekeres Anita. Minden szempontból azt kell támogatni, hogy ne sóvárogjunk a cigaretta után. 

Elsősorban a C-vitaminban gazdag és a jelentős antioxidáns tartalmú citrusfélék (vérnarancs, citrom) és a piros színű gyümölcsök, valamint a keresztesvirágú (kelbimbó, fejeskáposzta, brokkoli, rukkola, kelkáposzta, retek, fehérrépa, karfiol, karalábé, torma, zsázsa) és zöld leveles zöldségek, salátafélék fogyasztása hozzájárul a szervezet méregtelenítő és öntisztító folyamatainak serkentéséhez. Naponta többször fogyassz ezekből frissen, turmixként, főzelékként vagy rakott ételként, tanácsolja a dietetikus. 

dohányzásról való leszokás máj méregtelenítése nikotinfüggőség csökkentése zöld tea citromfű stresszoldás

Képforrás

A rostfogyasztás növelése is hangsúlyossá válik. Az elfogyasztott pékáru teljes kiőrlésű lisztből készüljön, a főétel mellé köretként válassz barna rizst, barna tésztát, hajdinát, kölest, amarántot. A rostok egy része megduzzad, teltségérzetet okoz, így kevésbé érzed majd a kínzó éhséget, emellett a vércukorszintedet is szabályozza.

Érdemes akár mindennap egy kis marék olajos magvat, például sótlan diót, mogyorót, mandulát elfogyasztani. Ez főként az idegrendszerre lesz nagyon jó hatással omega-3 zsírsav tartalmának köszönhetően, mondja Sasvári-Szekeres Anita.

A bőséges folyadékfogyasztásról sem feledkezhetsz meg. Igyál sok vizet, jó minőségű zöld teákat, a máj működését serkentő máriatövis- és vértisztító csalánteát, cukrozás nélkül. A zöld tea enyhén értágító hatású, ami kedvező az érszűkületet okozó nikotin után.  

dohányzásról való leszokás máj méregtelenítése nikotinfüggőség csökkentése zöld tea citromfű stresszoldás

Képforrás

A probiotikus termékek, mint például a joghurt, a megfelelő bélflóra kialakításában játszik szerepet. Jól működő szervezet pedig jobban tudja hasznosítani az elfogyasztott hasznos tápanyagokat, ad még egy tanácsot a dietetikus. 

A méregteleníteni izzasztással is lehet: a bőséges vízivást követő szaunázás, infraszaunázás fokozza a verejtékezést, azzal pedig a méregtelenítést. 

A sportolás is kiemelt szerephez jut, mivel a testsúly megtartásában és a stressz csökkentésében is segít. Nem kell egyből maratoni futásra gondolni, napi félóra gyors tempójú gyaloglás is megteszi kezdetnek. Kiegészítheted alternatív módszerekkel, relaxációs gyakorlatokkal, autogén tréninggel, a tüdőkapacitást fejlesztő légzőgyakorlatokkal. 

dohányzásról való leszokás máj méregtelenítése nikotinfüggőség csökkentése zöld tea citromfű stresszoldás

Képforrás

Hasznos táplálékkiegészítők:

A-vitamin (például sárgarépában) segít a keringés, az agy és az idegsejtek működését. A dohányosok szervezetében alacsonyabb a szintje a kívánatosnál.
B9-vitamin, másnéven folsav (például a céklában) segíti a nikotin kiürülését, valamint a nikortinhiány miatt fellépő alvászavarokat, hangulatingadozásokat is enyhíti.
B-komplex rendszeres szedése a feszült idegállapotra is jó hatással van, továbbá a sejtek regenerálódását segíti.
C-vitaminból a dohányosoknak eleve kevesebb van a szervezetükben a nikotin által okozott stressz miatt. Ennek a vitaminnak a pótlása (például napi 1-2 vérnaranccsal) a nikotin utáni sóvárgás miatt jelentkező szorongást is csökkenti.
E-vitamin (például búzacsírában, mandulában) segít a dohányzás miatt beszűkült és rugalmatlanná vált érfalak helyreállításában, a szívbetegségek megelőzésében.
Kapszulás probiotikum: a bélflóra helyreállításáért, működésének serkentéséért. Kapható patikában vagy illatszerboltban. Kerüld a folyékony probiotikum-készítményeket, mert gyártótól függően egy kis flakonban akár 12 gramm cukor is lehet, ami 3 kiskanálnyival egyenlő!
Citromfűtea vagy -kapszula: enyhíti a feszültséget, elősegíti a nyugodt alvást.

Összefoglalva:
Ha a fogadalmad ellenére rágyújtottál, önostorozás helyett a következő három napban egyél minél több zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű tésztát, natúr joghurtot, igyál sok vizet és teát cukor nélkül, sportolj, izzadj, és szedd a fenti vitaminokat, hogy mielőbb kiürüljön szervezetedből a nikotin és bomlásterméke.

+1 tipp: ha nagyon elkap a rágyújthatnék, moss fogat, azzal elég jól el lehet terelni a figyelmet. Ráadásul a fogaid előbb szabadulnak a dohányzás okozta sárgás színtől. Tarts a munkahelyeden is egy fogmosókészletet.

0 Tovább

Kert nélkül is lehet eperültetvényed!

Ráadásul nem lesz piszkos a gyümölcs, eheted egyenesen a tőről szedve. A titok: ültesd a palántákat kiszuperált esőcsatornába, és szereld ezeket a félcsöveket emeletesen egymás alá a házfalra vagy egymással párhuzamosan lógasd le őket a terasz feletti pergola keresztgerendáiról. Még jót is tettél a környezettel, mert újrahasznosított alapanyagból dolgozol. 
 

újrahasznosítás ültetés esőcsatornába eper termesztés erkélyen fűszernövények termesztése erkélyen eper

Forrás: FabartDIY

Az eper nem szereti a pangó vizet, tehát a vízelvezetésre nagyon oda kell figyelni, erre két módszer van:

1. Az erkély melletti falra felszerelt emeletes epreskert esetében jöhet szóba az a módszer, hogy kb. 25 centiméterenként lyukat fúrsz az esőcsatorna aljába, amelyen kicsöpög a fölösleges öntözővíz vagy csapadék, le az egy szinttel lejjebb lévő esőcsatornába. A legalsó esőcsatornából kicsöpögő vizet fogd fel valamivel, hogy ne folyjon le a szomszédhoz.
Ha a falra szerelt csatonákat enyhén lejtősen alakítod ki, akkor elég csak a végükön túlfolyónyílást fúrni, és akkor egy kaspóba vagy vödörbe gyűjtheted az alul kicsöpögő vizet. Ez higiénikusabb megoldás, mint az előző, mert a fentről kicsöpögő sáros víz nem piszkolja be a növényeket. Itt egy (angol nyelvű) rövid szemléltető videó a tartókeret elkészítéséhez: 

Nemcsak falra, hanem fémsodronyra lógatva is lehet függőleges kerted, itt egy (angol nyelvű) kisokos a kialakításához.

újrahasznosítás ültetés esőcsatornába eper termesztés erkélyen fűszernövények termesztése erkélyen eper
2. Nem volna szerencsés, ha a fejmagasság fölé, a pergolára szerelt esőcsatorna csepegése beterítené az egész teraszt. Így ezeket az esőcsatornákat úgy érdemes felszerelni, hogy lejtsenek az egyik végük felé, és csak ott kell akkor lyukat fúrni a fölösleges víz elvezetéséhez. Egy toldalékcsővel minden esőcsatornából összegyűjtheted a felesleget, és elvezetheted. Az esőcsatorna lejtése 2 méterre számolva 10-15 centiméter legyen. Szórd bele a földet, ültesd bele a palántákat, jól locsold be az egészet, és a csatorna egyik végét megemelve nézd meg, milyen magasság esetén kezd el csurogni a víz a másik végén.
A palántákat egymástól arasznyi távolságra ültesd. Emeletes epreskert esetén az esőcsatornákat legalább 40 centiméter szintkülönbséggel szereld föl, hogy a növények elegendő napsütéshez jussanak. A használt bádog esőcsatornákat alaposan sikáld át kívül-belül, és csak kívül fesd át (ha egyáltalán). 
Az ültetéshez jó minőségű földet használj, amihez keverhetsz még harmadannyi A típusú (savanyú) virágföldet és pár marék homokot. Az eper szereti az enyhén savanyú, laza szerkezetű, jól szellőző és jó vízelvezetésű talajt. 
Ahogy fejlődik a növény, igazítsd úgy az indáit, hogy a csatornán kívülre lógassa az eperszemeket. Már lehet kapni a palántákat mindenhol, ha viszonylag hamar sikerül megcsinálni egy ilyen esőcsatornarendszert, két hónap múlva már szüretelhetsz is!
+ Tipp: nemcsak epret, hanem fűszernövényeket és virágokat is ültethetsz ilyen módon. Arra ügyelj, hogy a fűszernövények többsége szereti az erős napot, ekkor termelik a legtöbb illóolajat, amelynek köszönhetően zamatosabbak lesznek. Emiatt érdemes nyugati vagy déli falfelületre telepíteni a függőleges kertet.
 
újrahasznosítás ültetés esőcsatornába eper termesztés erkélyen fűszernövények termesztése erkélyen eper
Kő- vagy deszkakerítésed van? Akkor az egészet beültetheted az Instructables tippjeivel.
 
újrahasznosítás ültetés esőcsatornába eper termesztés erkélyen fűszernövények termesztése erkélyen eper
Árnyékosabb erkély vagy terasz ideális a salátaféléknek, amelyek a túl erős napfénytől csak rágósak lesznek, elég nekik napi 4-5 óra napsütés. Az alábbi képen jól látszik a Z alakú lejtés.
újrahasznosítás ültetés esőcsatornába eper termesztés erkélyen fűszernövények termesztése erkélyen eper
0 Tovább

Szeretnéd tudni, mi van a Föld túloldalán?

Itt egy mókás térkép, amely megmutatja, hogy mi van "alattunk", a Föld túloldalán. Vagyis mi az ellenpólusunk. Egy ilyen esős hétfői napon nincs is jobb stresszoldás, mint kideríteni, hogy ha képzeletben egy függőleges alagutat kezdenénk fúrni mondjuk Békéscsabáról, és a fúró a Föld másik oldaláig jutna, akkor túrabakacsot vagy búvárfelszerelést vigyünk-e magunkkal. 
Az oldal elérhetősége: Antipodesmap.com
A felső keresőablakba elég a városnevet beírni, és utána a "Find" (Keres) gombra kattintani. Bal oldalon megjelenik a kiindulási pont, jelen esetben Békéscsaba, a jobb oldali ablakban pedig a muksó feje előbukkan a Föld túloldalán, ami... Lehet próbálkozni :)

stresszoldás ellenpólus térkép

Érdekesség, hogy egy régi szólás miatt az európaiak és amerikaiak jó része azt hiszi, hogy a lábuk alatt a Föld túloldalán Kína van. Pedig ez csak Argentína és Chile bizonyos részeire igaz. A szárazföldre eső helyek túlnyomó részének nincs szárazföldi ellenpólusa. 

0 Tovább

Ökoritmus

blogavatar

Szó esik egyszerű, követhető és jópofa zöld ötletekről, városi környezettudatosságról és még számtalan érdekességről a Természet világából.

Címkefelhő

ablakfólia (1),akupresszúra (1),akupunktúra (1),alkörmös (1),allergia (3),alma (1),almaecet (1),aloe vera (1),antibakteriális (1),aranyvessző (1),bambusz (1),banán (1),Bernoulli-hatás (1),bevásárlás (1),biokozmetikum (1),biológiai víztisztítás (1),biotakarítás; cipőpucolás; bolhairtás; bútorápolás; testradír; banánhéj; teafilter; kávézacc; citromhéj (1),borostyán (1),burgonyalé (1),buszmegálló (1),bőrfeszesítés; arcpakolás; méz; joghurt; teljes kiőrlésű liszt; tej; tojássárga; almaecet; antioxidáns; C-vitamin; aszkorbinsav (1),cickafark (1),cickafarktea (1),citromfű (2),csalán (1),cukiság; összpontosítás fejlesztése; lajhárbébi (1),diólevéltea (1),dohányzásról való leszokás (1),ecet (1),ecet; antibakteriális lemosás; Staphylococcus aureus; Campylobacter; Eccherichia coli; Listeria (1),ellenpólus térkép (1),energiatakarékosság (1),eper (1),eper termesztés erkélyen (1),fehér tető (1),Fibonacci (1),folyékony trágya házilag (1),fülgyertya (1),fürdőtó (1),fűszernövények termesztése erkélyen (1),fűtés energiatakarékosság hőszigetelés (1),gabonakávé (1),globális felmelegedés (1),grillsziget (1),gyermekláncfű (1),gyomirtás (1),gyomorfekély (1),gyömbér (1),gyöngyvirág (2),hagyma (1),hangya (1),Helicobacter pylori (1),helikopter (1),higiénia (1),háztartás (1),hőpajzs (1),hűtés (1),hűtés légkondicionálás nélkül (1),időjárás (1),időjós kő (1),illóolaj (2),impulzusvásárlás (1),influenza (1),invazív növények (2),izzócsere (1),jegelés (1),Johns Weather Forecasting Stone (1),kamilla (1),kamillatea (1),kert (1),kerti tó (1),komposzt (3),komposztálás (1),kullancs (1),kutya (1),kánikula (1),káposztalé (1),kártékony kerti rovarok (1),környezettudatosság (1),körömvirág (2),kúszónövény (1),lakáshűtés (1),levéltetű (1),leégés (1),lábfürdő (1),majoranna (1),masszázs (1),megelőzés (1),mennyezeti ventilátor (1),mentol (1),meszes talaj (1),meteorológia (2),mogyoróbokor (1),munkahely (1),máj méregtelenítése (1),málna (1),mérföld kilométer átváltás (1),méz (1),napozás (1),naptej házilag (1),napvitorla (1),narancsbőr (1),NASA (1),natúrjoghurt (1),nefelejcs (1),nikotinfüggőség csökkentése (1),NPK-arány (1),nyombélfekély (1),nyári konyha (1),nyári középhőmérséklet (1),népzene (1),olívaolaj (1),orbáncfű (1),organikus gyep (1),orrdugulás (1),orrmosó (1),pH-érték (1),páfrány (2),párologtatás (1),pázsit (1),rajzfilmfigura rizsből (1),redőny (1),reflux (1),RICE (1),ricinusolaj (1),rizsformázás (1),rooibos (1),rovarriasztó (1),rozmaringolaj (1),rózsa (1),Salt Institute (1),savanyú talaj (1),sebességkorlátozás (1),spaletta (1),stresszoldás (3),szappan (1),szarvas (1),szederfa (1),szódabikarbóna (1),szójaolaj (1),sárgarépa (1),sásliliom (2),(1),takarítás (1),teafaolaj (1),trombitavirág (1),trágyázás (1),tuja (1),tájjellegű zöldségek és gyümölcsök (1),tápoldatozás (1),távmunka (1),térkép (1),túlöntözés (1),UV-sugárzás (1),vazelin (1),ventilátor (1),virágföld (1),vízhólyag (1),zsalugáter (1),zselatin pakolás (1),zsurlófűtea (1),zöld konyha (1),zöld tea (2),ágyások kialakítása (1),állatmentés (1),árnyékolás (1),édeskömény (1),éjszakai térdfájás (1),étel gyereknek (1),ételallergia (1),ételkilométer (1),ételművészet (1),óraátállítás inzulin cukorbeteg (1),öntözés (1),újrahasznosítás (1),úszómedence vegyszer nélkül (1),ültetés esőcsatornába (1),őshonos zöldségek és gyümölcsök (1)